Kezdőlap > Aktuális, Iskola, Közlemény, Naptár, Versenyek > “Öveges” idegen nyelvi verseny
22
feb
“Öveges” idegen nyelvi verseny
beküldte: Digitális Pedellus

Iskolánk ez év tavaszán, április 19-én rendezi meg az – immár hagyományossá vált – „Öveges” idegen nyelvi versenyt, angol és német nyelvből, a megye számos szakközépiskolájának részvételével. Bízunk abban, hogy idén legalább annyian (80-90 fő) részesei lehetnek e megmérettetésnek, mint az elmúlt években, hiszen a nem gimnáziumba járó tanulók számára nagyon kevés lehetőség van arra, hogy tudásukat összemérjék, illetve egy kis tapasztalatot szerezzenek a vizsgázással kapcsolatban. A diákok tulajdonképpen egy „kis érettségin” vesznek részt, melynek írásbeli és szóbeli fordulója a valódi érettségit mintázza.

A versenyt 2 kategóriában hirdetjük meg mindkét nyelvből, részben nyelvi előkészítősök, részben az általános tanterv szerint tanuló diákok számára.

Kategóriánként az első öt helyezettet díjazzuk. A fő díj értékes jutalom lesz, de úgy gondoljuk, hogy valamennyi résztvevő nyertesként fog távozni a nap végén.

Várjuk a megyei szakközépiskolák nevezését a kiküldött űrlapokon!