A szalag elválaszt és összeköt

DSCN2256

Szalagavató ünnepélyt tartottunk az Öveges Technikumban

Ebben az évben szó szerint is az iskolában volt a végzősök szalagavatója, mert a pandémia átírta a korábbi terveket. Azért, hogy a szülők, rokonok szélesebb köre tudjon a fiatalokkal együtt ünnepelni két részben került megrendezésre a szalagtűzés. Ennek megfelelően délután négy órakor csoportosultak a vendégek az iskolába való belépéshez, ahol ellenőrizték a védettséget és a maszk használatát. Ezután foglalhatták el helyüket az iskola aulájában, ahol fél ötkor kezdődött az első felvonás. A másodikra hasonló előkészületeket követően háromnegyed hétkor került sor.

DSCN2764_(Nagy)

A szalagavatót az igazgató beszéde és a tanulók nyitótánca vezette fel. Ezután kerültek fel a szalagok osztályonként a diákokra. Így előbb a 11.a, 11.b 13.d, majd a 12.e, 12.h, 12.i osztály került sorra. Köszönjük, hogy a 12.e osztály műsorral színesítette az ünnepélyt. Végül a zárótánc és meglepetésre a szülők felkérése zárta a műsort.

DSCN3039_(Nagy)

Az igazgatói beszéd fő gondolata a szeretetről és a szívünkről szólt, amely nem akarja még az elválást, hiszen szalaggal is hozzákötjük magunkat egymáshoz. Mégis elindult az a változás, amely a vizsgákkal fog zárulni. „Remélem, hogy lesz elég tartásod az online világon kívül az életben is, hogy a tényleges alkotásba tudj belemerülni.” – mondta Tóth Lajos Péter, igazgató.
Végül Tóth Enikőt idézve a szülőkhöz így szólt:
„A szalagtűzés nagy pillanat,
magához emeli a lelket,
a szülőkhöz büszkeség tapad,
évszám jelzi, hogy felneveltek…”

DSCN2852_(Nagy)

További képek az Öveges Képtárban.