Category Archives: Elismerés

Siker az Övegesben

Takács_B

Újabb szakmai siker a kereskedő képzésben

Ezúttal országos 7. helyezést ért el Takács Bianka 5/13. K osztályos tanulónk a Szakmasztár országos döntőjében.
Az előválogatóban is kiemelkedően szereplő Bianka dicséretes teljesítményével bekerült az ország legjobb tanulói közé. A Budapesten megrendezésre kerülő utolsó megmérettetésen minden résztvevőnek egy 15 oldalból álló portfóliót kellett előre elkészítenie projektfeladatokból, majd 20 perc állt a rendelkezésére, hogy meggyőzze a zsűrit szóbeli előadásával.
Délben a gyakorlati feladatsorral folytatódott a verseny. Több szigorú számadású nyomtatványt és hivatalos üzleti levelet kellett írnia a versenyzőknek, amelyben Bianka ismét bizonyított, s szinte hibátlanul készítette el a versenyfeladatát.
A legnagyobb jutalom, hogy teljes felmentést kapott a szakmai vizsga alól, így nem csak csupa jelessel zárja az évet, hanem természetesen a vizsgáit is. Gratulálunk!
Kozákné Sólyom Ildikó
felkészítő tanár

Jó tanár is tanul

Most a továbbképzés ajándékkal is járt

Tanulni sohasem késő, az oktatóknak pedig amúgy is kötelező. Ebben a tanévben az Öveges iskola tanárai is nagy számban vállalkoztak a Digitális szakadék csökkentésére, tudásuk teljesebbé tételére. Olyan nagy számban, hogy a Veszprémi Szakképzési Centrum iskolái közül nálunk végeztek sikeresen a legtöbben. Most megérkezett az eredményesen teljesítők jutalma, egy-egy tablet, amelyet a kollégák örömmel vettek használatba.
IMG_20220208_105853

Bódis Attila átveszi a tabletet
Kavalecz Gábor főigazgatótól

IMG_20220208_105733

Kavalecz Gábor főigazgató és
Pap Máté kancellár gratulál az oktatóknak

Mi is gratulálunk a digitális szakadék sikeres átugrásához!

vezetőség

Tehetséges zirci fiatal az Övegesből

A VEOL adott hírt sikeres diákunkról Torkos Marcellről

Marcell így nyilatkozik középiskolás éveiről a cikkben.
“Nyolcadik osztály végén felmérte, a balatonfűzfői Öveges szakközépiskolában folytatná a tanulmányait, ahol a tanulási nehézségein is átsegítenék. Nagyon jó közegbe került, kiváló eredményeket produkált, sok pedagógiai szakmai segítséggel és emberi biztatással, pedig kezdetben nem bízott magában. A tanulmányi eredményét sok tanulással, korrepetálással négyes-ötösre tornászta fel, sikerélménye volt, itt ő lett a jó tanuló, mint előtte soha, ez szárnyakat adott neki. Akkora lendületet kapott, hogy úgy érezte, tovább kell tanulnia, nem ragadhat meg ezen a szinten.
Technikusi vizsgáját követően Marcell elsőre bejutott az egyetemre. Most ambiciózus mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök hallgató, nagy tervekkel.”
Marcell
Érdemes a cikket végig olvasni, hogy megismerjük egy diszlexiás fiatal sikeres életútját.

Gratulálunk Marcell!

Cikk forrása: VEOL
Kép forrás Facebook

Matematika házi verseny

Átadtuk a matematika verseny díjait diákjainknak

Ebben a tanévben matematika házi versenyünket Bódis Mihályra emlékezve tartottuk meg. Nemrég elhunyt nyugdíjas kollégánk szakmai tárgyak mellet matematikát is tanított diákjainknak. A díjakat az évfolyamok legjobb eredményt elért tanulói hétfőn vehették át az igazgatói irodában.

A legjobbak
Öveges_matek2021
Kertész András Gábor 12.e
Rédli Vivien Viktória 11.h
Magyar Bálint 10.i
László Kristóf Antal 9.i
valamint Virágh-Karászi Marianna
munkaközösség vezető

Amint az eredményhirdetésen elhangzott: “ez a mostani siker adjon nektek további motivációt a tanulásban és az életben.”
Gratulálunk a sikerhez!

Jutalmazottak

Büszkék vagyunk diákjainkra

A ballagáskor, illetve tanév végén jutalmaztuk azokat a diákokat, akik kiemelkedő eredményt értek el tanulásban, sport, a közösség építésében, vagy ezek közül több területen is.
2020/2021-es tanévben oktató testületi dicsértében és az iskola plakettjében részesült:

    Jó tanulmányi eredményéért és közösségi munkájáért

  • Bozzay Barnabás Endre és
  • Sümegh András Borisz 12. H osztályos tanuló
    3 éven át tartó jeles tanulmányi eredményéért

  • Kardos Ákos 3/11. B osztályos tanuló

Oktató testületi dicsértében részesült:

    A diákolimpián való eredményes részvételéért és tanulmányi eredményéért

  • Csonka Ella és
  • Bukovics Viktória 11. E osztályos tanuló
    A diákolimpián való eredményes részvételéért

  • Kertész András Gábor és
  • Menyhárt Bence 11. E osztályos tanuló

Igazgatói dicséretet kapott további 20 tanuló. Kollégiumvezetői dicséretben részesült iskolánk 6 diákja.

Dicséretben részesültek
pdflogo

Öveges Plakett elismerés

F1612164864498

Soron kívül adományoztunk Öveges Plakettet

A történet a Centrum előtti időben kezdődött, amikor egy székesfehérvári Pályaválasztási kiállításon Szabó Zoltán odalépett Végi József igazgatóhelyetteshez. Ebből alakult ki az Öveges iskola és a Denso Kft. duális szakképzési együttműködése.
Ez a kapcsolat a Veszprémi Szakképzési Centrum idejében szerződéses formát is öltött, kiteljesedett. Jelenleg mintegy 25 diák vesz részt a cég gyakorlati képzésén a vállalat telephelyén.
Most egy újabb állomásához érkezett az együttműködés. Nyugdíjba ment a kapcsolat kezdeményezője Szabó Zoltán, a Denso oktatási csoportjától.

F1613654152303

Az iskola életében is jelentős az a tevékenység, amit Zoli “bácsi” végzett. Így most mi Öveges plakettel köszöntük meg munkáját.

F1613654152285
“Ritka az, amikor úgy tudok a szakmai képzésről valakivel beszélni, hogy megértjük egymást, közös hullámhosszon vagyunk. Veletek az első pillanattól kezdve azt érzem.” – mondta, amikor ő is megköszönte a mi ténykedésünket.
Valamennyien elérzékenyültünk, amikor átadtuk az elismerést.

Köszönjük Zoli!

Tóth Lajos Péter, igazgató
és a vezetőség tagjai

Siker a Jendrában

December 6-án a VSZC Jendrassik – Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában az Öveges Iskola három csapata vett részt a csomagolási versenyen. Az első feladatban a diákoknak az interneten rendelt termékek kereskedelmi törvényeiről, a szavatosságról, a jótállási lehetőségekről kellett egy tesztet kitölteniük. Majd három ajándéktárgyat csomagoltak be esztétikus és ízléses technikával.

Eredmények:

III. helyezés Kormos Luca, Micskó Viktória, Molnár Szabolcs
V. helyezés Fónagy Klaudia, Bostai Klaudia, Buza Bettina
VII. helyezés: Boros András, Zuba András, Simon Edmund.

Kozákné Sólyom Ildikó

Akire büszkék vagyunk…

Kuti Edina, iskolánk 11. I. osztályos tanulója szép sporteredményeket ért el az elmúlt időszakban.

  • Az Alsóörsi Sportegyesület Íjász Szakosztálya által szervezett Suli Íjász Bajnokságon kategóriájában I. helyezést ért el.
  • A Magyar Íjász Szövetség Suli Íjász Bajokság dötőjében, kategóriájában I. helyezsét ért el.
  • Kaposváron, a Terepíjász Bajnokságon kategóriájában I. helyezést ért el.

Gratulálunk Edinának a nagyszerű teljesítményéhez!

Az Év Tanulója

Iskolánk végzős  CAD-CAM informatikus tanulója, Rózsás Marcell Attila “Az Év Tanulója” kitüntetést vehette át a  a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökétől.

 

Marcell  tanulmányaival, magatartásával, szorgalmával és verseny eredményével erősítette iskolánk jó hírét. A technikus képzés során minden félévi és év végi bizonyítványa is jeles illetve kitűnő volt.
A 2018/2019-es tanévben megrendezett Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen CAD-CAM informatikus szakképesítésben  az országos döntőben  7. helyezést szerzett, amivel menetsült a szakmai vizsga letétele alól.

A magyar költészet napja

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Iskolánkban is már évek óta hagyomány, hogy erről az ünnepről méltón megemlékezünk. Ebben az évben József Attila: A hetedik című költeményét szavalták el közösen az iskola diákjai Csefkóné Klepeisz Tímea magyartanár vezetésével.
2019 április 069
A XI. balatonfűzfői, költészet napi szavalóversenyen Bulyáki Gergely, iskolánk 9. I osztályos tanulója a középiskolai korosztályban 1. helyezést ért el. Gratulálunk neki! Felkészítő tanára: Csefkóné Klepeisz Tímea
2019 április 077