Category Archives: Előadás
A fenntarthatóság jegyében
A Fenntarthatósági Témahét országos rendezvénye kapcsán a Kréta rendszeren keresztül a Szülők is értesülhettek a Fenntarthatósági kutatásról és a tanulók online kérdőívet kitöltve (https://atsense.forsense.hu/record/app – kitöltése május 26 –ig lehetséges) biodiverzitás témában segíthetik a fenntarthatósággal kapcsolatos tananyagok és programok fejlesztését.
Föld napjával, a fenntarthatósággal, a környezettudatossággal összefüggésben, április 20- án Keszthelyen került sor az idei „Balatonról, jövőről” 2023. Diákkonferencia rendezvényére. A konferencián iskolánkat a 9.I. osztály Üveges és a tavaly 2. helyezést elért Balatonparti Fűzfák 10.I. osztályból szerveződött csapata képviselte.
Színházi előadás
PETŐFI SZÍNHÁZ III. BÉRLETES ELŐADÁS
2022. június 2. (csütörtök) 17 óra
MICHAEL KUNZE – SYLVESTER LEVAY:
MOZART! – musical
Rendező: SOMOGYI SZILÁRD Nádasdy Kálmán-díjas
Az előadás időtartama: 3 óra
Találkozunk Veszprémben a Petőfi Színház aulájában 16:45-kor.
Cseh Andrea
Madarak és fák napja az Övegesben
Virtuális ZOO-Óra
A tavasz beköszöntével nagyobb odafigyelést kap a bennünket körülvevő természet.
Talán érzékenyebbek vagyunk, amikor a környezetünket érintő kérdések merülnek fel a rádióban a reggeli dugóban, a benzingőzös utakon várakozva.
Nem véletlenül, tavasszal sorban követik egymást a cselekvésre ösztönző alkalmak:
- VÍZ VILÁGNAPJA – március 22.
- FÖLD NAPJA – április 22.
- MADARAK ÉS FÁK NAPJA – május 10.
Ezek a dátumok már évekkel ezelőtt bekerültek a környezetvédelmi jeles napok közé, azért, hogy minél szélesebb körben mozduljon meg a világ a természet évezredes egyensúlyának megtartása érdekében.
Mi, a kollégistákat hívtuk egy közös beszélgetésre május 9-én, hétfőn az iskola könyvtárába, ahol egy igazi szakértő állatrajongótól tudhattunk meg az állatvilággal kapcsolatos „titkokat”.
A virtuális állatkerti séta nemcsak mosolyt csalt az arcunkra, hanem segített abban, hogy felismerjük:
Nem szabad megfeledkeznünk a természettel kapcsolatos szerepünkről és felelősségünkről!
Parasport nap 2021
A személyes találkozás elmarad
Minden esztendőben február 22-e a Magyar Parasport Napja. Iskolánk, az Öveges már az első alkalommal, 2018. évben csatlakozott a programhoz, amikor olyan fogyatékkal élő emberekkel ismerkedtünk meg, akik példamutató módon viselték az élettől kapott hátrányos helyzetüket.
Természetesen a cél az, hogy ne csak ezen az egyetlen napon érezzünk együtt velük, vagy gondolkodjunk el azon, milyen lehet az élet kerekesszékben, vagy éppen látássérültként.
Az első alkalommal a szervezők is kiemelt izgalommal várták vendégünket Navratyil Sándort. Szerencsére nem kellett fegyelmezni az iskola aulájában összegyűlt érdeklődőket, teljesen elnémultak, amikor a balatonfüredi fiatalember kerekesszéken begördült a széksorok mellett. A diákok csendben hallgatták az első magyar téli paralimpikon sportember életének történetét, sőt a beszámoló végén mindenféléről kifaggatták az őszintén válaszoló vendéget.
A program olyan jól sikerült, hogy második lakalommal is Navratyil Sándort hívtuk meg, aki a fogyatékos emberek sportolási lehetőségeit mutatta be egy kisfilmen. A vetítés közben folyamatosan mesélt saját élményeiről, tapasztalatairól, így ismét remek hangulatban zajlott, illetve zárult az esemény.
Szakmai nap az Övegesben
Szakmai nappal búcsúztatták az oktatók szeptembert
A tavaszra tervezett szakmai napunkat akkor nem tudtuk megtartani. Most sikerült pótolni. Így szeptember utolsó napján vendégül láttuk dr. Gyarmathy Évát az MTA tudományos doktorát. Az Atipikus gyerekek a 21. században című előadásában kitért a diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás gyerekekkel kapcsolatos időszerű kihívásokra. Nem csak a gondokról kaptunk áttekintést, hanem megoldási javaslatok is terítékre kerültek.
Az előadást követően még szakmai beszélgetésen is maradhattak az érdeklődők.
Színházi előadás
Diszes szakmai nap az Övegesben

09:00-9:50 óra között kötetlen beszélgetés
fejlesztő pedagógusok, pszichológus, logopédusok, szaktanárok részvételével
10:00-10:45 óra között könyvbemutató
Horgas Tamásné a szerző mutatja be A sikeres diszlexiások című könyvét
11:00 – 13:00 óra között
dr. Gyarmathy Éva előadására kerül sor.
Diszlexia kezelése, módszertani megsegítése témában.
Előadónk klinikai és nevelés-lélektani szakpszichológus,
MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos főmunkatársa.
Az ELTE PPK, az Óbudai Egyetem és a Szegedi Egyetem oktatója.
Megalakította a Serdülő és Felnőtt Diszlexia Központot (http://www.diszk.hu)
és a Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanácsot (http://sni-tst.eu).
Mind the Mind iskolánkban
Októberben iskolánkba látogatott Stadler Helga és Novák Gabriella – alapszakos pszichológus tanhallgatók az ELTE-ről, akik workshopokat tartottak a Mind the Mind kampány keretében “Küzdelem a mentális zavarokkal élők megbélyegzése ellen” címmel.
10 perc, és cselekedj! Könyvbemutató
Június 7-én, egy csütörtöki délutánon a Veszprémi SZC Öveges József Iskolájának kollégiumi diákjai és nevelői a Vágfalvi Ottó Művelődési Központ Könyvtárának jóvoltából, Sohonyai Edit előadásán vettek részt.
A könyvbemutató nagyon érdekes és figyelemfelkeltő, az írónő pedig nagyon kedves volt. Érthetően magyarázott, amit megfűszerezett poénokkal, így egy izgalmas előadást tartott, miközben folyamatosan fenntartotta figyelmünket.
Körülbelül 45 percet mesélt nekünk arról, milyen fontos a test- és kéztartás, a tekintet, a szemöldökök állása, és egyéb információkat is megosztott a testbeszédről. Tippeket adott, hogyan vehetjük észre, ha egy lánynak vagy egy fiúnak szimpatikusak vagyunk, és azt is elmondta, amennyiben az adott személynek tetszünk, akkor 10 percünk van cselekedni, különben lemaradhatunk életünk szerelméről. A beszámoló közben a diákokon szemléltette a helyes és rossz testtartást, a fontos mozdulatokat. Véleményünk szerint egy kicsit kitérhetett volna könyveire is, mert minket személy szerint nagyon érdekelt volna.
A találkozó minden perce nagyon élvezetes és hasznos volt. Ha valakinek lesz lehetősége Sohonyai Edit előadására elmenni, mindenképpen tegye meg!
Szokody Kristóf Zénó és Bujáki Adrián
10. h osztályos tanulók
„Ne menj el mellette!”
Kulturális örökségünk: a volt Jókai Mór Általános Iskola
Különleges helytörténeti előadást tartottak a VSZC Öveges József Szakgimnázium diákjai az fűzfőfürdői volt Jókai Mór Általános Iskoláról 2018. május 11-én pénteken 13 órai kezdettel. A bő egy órás előadás megrendezésére a 2018-as év Közösségek Hete c. programsorozatába ágyazva a Kulturális Örökség Európai Éve pályázat keretein belül került sor.
Az esemény kihelyezett helytörténeti óra is volt egyben, amihez a szakgimnázium diákjai a volt általános iskola legrégebbi tantermét választották ki, mert úgy gondolták, ez a legméltóbb helyszín ahhoz, hogy a nagy várostörténeti jelentőségű és tragikus hirtelenséggel bezárt iskola épületére felhívják figyelmet.
A diákok felkérésében a programot egy 1953-ban végzett volt tanuló, Dr. Makra Ernőné, a Fűzfőfürdői Öregdiákok és Tanárok Baráti Körének képviselője nyitotta meg, majd az alapos helytörténeti kutatást végző Fux Gergely, Karbi Gergő, Molnár Gergely és Nyírő Bence tartották meg az iskola történetének egy-egy fontos állomásáról kutatási beszámolóikat.