Category Archives: Kirándulás
Laktanya látogatás Veszprémben
Laktanya látogatáson jártunk Veszprémben, sőt
Iskolánk kadétosai december 14-én laktanya látogatáson vették részt Veszprémben. Az iskola kadétos tanulóit a honvédség busza szállította reggel a Kossuth-laktanyába. Rövid köszöntő után alaki bemutatót tekintettek meg, mely során láttak fegyveres alakit és egy koszorúzási ceremóniát is. Ezt követően a Csapattörténeti Múzeumban ismerkedtek a laktanya történetével. Később előadást hallgattak Magyarország légvédelméről és kisfilmet néztek meg az alakulatról.
A program második részében a Jókai úti Objektumba látogattak el, ahol bemutatták az objektumot, majd kísérők segítségével bejárták az építmény minden érdekes pontját. A kadétok figyelmét ugyancsak lekötötte, amikor a monitorokon megfigyelhették egy-egy repülő hazánk légterébe való belépését, és hogy a szakemberek minként kísérik figyelemmel az útvonalát. Érdeklődéssel hallgatták a Szikla levegőztetéséről és tűzvédelmi biztonságról szóló előadást. Így ma már minden kadétosunk tudja, hogy többek között Bánkúton, Békéscsabán és Medinán található Magyarország légvédelmét ellátó radar.
A látogatás során a kadétok megismerhették a laktanyában szolgálatot teljesítő katonák munkáját és mindennapjaikat. Sok minden azonban még előttük is rejtve maradt.
Hosszú és tanulságos nap volt. Köszönjük a lehetőséget!
Múzeum látogatás a kadét program keretében
2022. szeptember 24-én, szombaton iskolánk, az Öveges kadétos tanulói Budapestre látogattak, ahol megtekintették a Hadtörténeti Múzeum kiállításait
Ködös, hűvös reggel találkoztunk a balatonfűzfői vasútállomáson, szerencsénkre a vonat nem késett és a Déli Pályaudvarra is pontosan érkezett. A reggeli hűvös ellenére a nap további részében már kellemes időben tudtuk sétáinkat megtenni. A vonatról leszállva a Vérmezőn át sétáltunk majd lépcsőztünk fel a múzeumhoz.
A múzeum előtt Feke Tanárnő eligazítást tartott, majd kiosztotta az előre elkészített feladatlapokat, melyeket 3-4 fős csapatokban, a múzeumban látottak alapján kellett kitölteni. A feladatlapok kitöltésére 3 óra állt rendelkezésükre. A feladatok kitértek történelmi, fegyverismereti, hadi ruházat és ellátmány valamint történelmi ereklyék megismerésére is.
- Íme néhány érdekes kérdés:
- A hadi szolgáltatás intézménye alatt mit adtak a rézmozsarakért?
- Mi volt a haditengerészetnél a testmagasság alsó határa?
- Mennyibe került 10 dkg hadikávé?
- Milyen fémből készült a magyar 1930 M altiszti tőr hüvelye?
- Kitől és mikor kapta a 2. honvédzászlóalj a zászlószalagját?
Az útmutató kérdések alapján meg kellett keresni szál- és lőfegyvereket, ezüstserlegre vésett neveket, vagy korabeli lelkesítő plakátokon megjelenő információkat. A feladatlapok kitöltésén kívül volt, akinek arra is jutott ideje, hogy a kiállítótermekben elhelyezett interaktív játékok feladatait megoldják, és a legnehezebb 13+1 kvíz kérdéseket is hibátlanul töltsék ki.
A feladatok végeztével egy rövid frissítő közben vártuk össze a csapatot, és beszéltük meg a látottakat.
A kiállítás után még jutott egy kis idő arra, hogy szabad program keretében ismerkedjünk a budai várnegyed látnivalóival, hangulatával.
Élményekben és új ismeretekben gazdagon tért vissza a csapat Balatonfűzfőre.
Fekéné Tóth Judit és Hajdu Gabriella tanárnők
Félzsiráf – csillagász
Bakonybéli kirándulás
Osztályunk benevezett a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség által kiírt környezetvédelmi versenyre. A Balatonparti Fűzfák néven futó csapatunk a környezeti fenntarthatóságra fókuszáló gyakorlatias ötleteivel a második helyet szerezte meg a „Balatonról, Jövőről” című siófoki diákkonferencián. Nyereményünk egy bakonybéli kirándulás volt, melyek első felét egy erdei túrával töltöttük, majd a Pannon Csillagdában tett látogatással folytattuk. Az este egy impozáns bakonybéli buszmegállónál kezdődött, ahol máris többszáz millió éves (idő)utazást tettünk meg, anélkül, hogy bármilyen buszra felszálltunk volna. A kövekből rakott buszmegálló ugyanis igazi földtörténeti kincseket rejtett, négy különböző korszakból származó, csupán néhány millió vagy akár több száz millió éves követ is találhattunk benne a túravezetőnk segítségével.
Az erdei túra során megfigyelhettük a különböző őshonos és tájidegen növényeket, az esti-éjszakai erdő hangjait, de ahhoz korán volt még, hogy állatokkal is találkozzunk, sajnos vagy szerencsére az állat méretétől függően…
Budapesti cirkuszlátogatás
Bődör Veronika (11.C) beszámolója
2019. november 13-án (szerdán) az iskola ismét megrendezte az őszi kirándulást Budapestre, a Fővárosi Nagycirkuszba. A kiránduláson 40 szerencsés diák vehetett részt.
A csapat reggel 7-kor a balatonfűzfői vasútállomáson gyülekezett. Miután beértünk a Déli pályaudvarra, metróra szálltunk, vés az első állomásunk a Magyar Mezőgazdasági Múzeum volt. A múzeumhoz érve, míg tanáraink jegyeket vásároltak sétálgattunk a csodás környéken. Miután meg voltak a jegyek, bementünk a múzeumba, leraktuk a kabátokat, táskákat majd egy kedves idegenvezető hölgy várt ránk. Körbevezetett minket, elmondta a különböző fegyverek fejlődését, különféle szerszámok, vadászat – vadászati eszközök, halászat-halászati eszközök és a kitömött állatok történetét. Híres emberek érdekes történeteit.
Cirkusz Budapesten
Nyírő Bence 12. E. beszámolója
Egy csodálatos friss tavaszi reggel, március 6-án 35 „övegeses” diák vette úti célul a fővárost. A nap bő másfél órás vonatozással indult, amikorra már mindenki nagyon jól érezte magát. Mikor felértünk a Budapestre, következett a pesti tömegközlekedés csodáinak feltárása. Elsőként a Magyar Nemzeti Múzeumot vettük célba – ahol előzetes szavazás által – a Seuso kincsek történetét, és történelmi jelentőségét ismerhettük meg.
Látogatás a Királyok városában

A GINOP-6.2.3-17 számú pályázatnak köszönhetően, 2018. nov. 6-án 30 tanulóval Székesfehérvárra kirándultunk. Tanítás után indultunk, nagy érdeklődéssel vártuk a Bory-vár vezetett megtekintését. Egy rövid, személyes élményekkel teli tájékoztató után kisebb csoportokban fedeztük fel az épület jellegzetes részeit, rácsodálkoztunk a belső terekben felhalmozott művészeti alkotásokra, gyönyörködtünk a kert szobraiban, növényeiben.
Ezután a történelmi belvárosban tettünk hosszabb sétát, előzetes felkészülés alapján megismerkedtünk a híres épületek, helyszínek történetével, jellegzetességeivel. Közben ránk sötétedett, így a belváros esti hangulatának is részesei voltunk. Rövid szabadprogram után indultunk haza. Kellemes őszi időben és nagyon jó hangulatban telt a délután. A tanulók a megszerzett információkról, élményekből a haza úton játékos verseny keretében számoltak be.
Kecskeméti látogatás
Az Öveges diákjainak egy csoportja ma a kecskeméti Mercédesz gyárba látogatott
A korai indulás ellenére mindenki időben érkezett reggel az iskolába azok közül, akik észt vettek az úton. A csoport két részletben háromnegyed 10-től indult a gyári körútra. Előbb buszról ismerkedhettek meg a diákok a gyár fő részeivel, majd a belső részek következtek. Elsőként a robotizált karosszéria szerelésre tekintethettek le, majd a következő csarnokban a kész Mercédeszek legördülésének pillanatát láthatták. Ezután végig követhették a szerelés folyamatát a festett karosszéria ékezésétől a házasításon át az autó szalagról történő legördüléséig. A kirándulás gyári szakaszát az új autók rövid tesztpályájának megnézése zárta. Itt lehetett látni és hallani, amint a macskaköves és sok más különböző szakaszon az autók megtették első körüket.
A gyár után a csoport a belváros felé vette az irányt, ahol egy szelet sütit követően rövid sétára is sor került. A programot már csak a jókedvű haza út tette teljessé.
A gyárban szigorúan tilos fény fényképezni, így csak külső képek készültek.
Köszönet a kísérőknek és a szervező Éles Barna tanár úrnak.
Pedagógus kirándulás a DENSO-ban
Egy hónapja számolhattunk be arról, hogy a DENSO Gyártó Kft. Székesfehérváron felavatta az új kommunikációs centerét, benne a korszerű oktatási bázissal. Most iskolánk tanárai tehettek a gyárban látogatást.
Kedves vendéglátóink lehetővé tették, hogy bejárjuk a gyár legfontosabb területeit. Jól felkészült vezetők segítettek az eligazodásban és egyben szakmai tájékoztatást adtak az ott folyó munkáról. Megnézhettük hogyan kerülnek be a munkadarabok a hatalmas hőkezelő-kemencébe. Kérem, nézzék el nekem, ha a “pokol kapuja” jutott eszembe erről az impozáns látványról!
Köszönjük a fotókat Szabó Beatrixnak a DENSO trainerének.
Megtudtuk, hogy a gördülékeny termeléshez nem csak nagyszerű gépsorok, hanem hozzáértő kezelők, szigorú munkarend, szervezettség és hatékony minőségellenőrzés is szükséges.
Személyesen győződhettünk meg róla, hogy diákjaink “jó kezekbe kerültek” és olyan gyakorlati tapasztalatokra és tudásra tesznek szert, amivel majd munkavállalóként is helytállhatnak.
Ahogy ők látták
A csipetketábor valami eszméletlenül jó volt…. * Gombár Ádám (9.a)
Csipetketábor 2017 * Verrasztó Eszter és Bödör Veronika Vivien (9.c)
Köszönjük a fotókat az Öveges DÖK-nek és Nyirő Bencének!
További képek az Öveges DÖK oldalán.
Adventi kirándulás 2016.12.08
Hangulatos bécsi kiránduláson vehettek részt tanulóink december 8-án, Novákné Szilas Szilvia tanárnő szervezésében. Köszönjük a felvételeket Nyirő Bence 10.E. osztályos tanulónak! Kattints a képre!
További képek az Öveges DÖK oldalán.