Category Archives: Köszönet
Ne dobd el!

Ez alkalommal összegyűjtöttük a hulladékot a környezetünkben
Az igazi persze az lenne, ha senki nem szemetelne. Azért, hogy segítsük településünket Balatonfűzfőt, az idén is beszálltunk a városi tisztasági akcióba és a tanulókkal gyűjtöttük össze a szemetet a környéken. Fontosnak tartjuk azt, hogy ilyen módon is kapcsolódni tudjuk a városhoz, így azonnal igent mondtunk a Balatonfűzfőért alapítvány felhívásának.
Köszönjük a diákok lelkes munkáját!
vezetőség
A szeretet útra indult
Az idei év adventjén a rászorulóknak gyűjtöttünk
Két programba is bekapcsolódhattak diákjaink és tanáraink 2022 adventjén. Csatlakoztunk két meghirdetett kampányhoz.
Az egyik a “Jobb adni, mint kapni”, a másik az “1-szerű segítség”. Utóbbi kimondottan a a Kárpátaljai vidéket célzó.
Köszönjük, hogy hozzánk kapcsolódva mi is útnak indíthattunk egy kis szeretetet!
Egészségnap 2022
2022. október 15-én tartottuk az Egészségnapot iskolánkban. Az elmúlt két évben – a járványhelyzet miatt – nem rendezhettük meg ezt a nagy múltra visszatekintő eseményt, így jó néhány tanulónk most lehetett először részese.
Köszönjük szépen a kedves Szülők felajánlásait és segítségét!
További képekért kattints ide!
Jutalmazottak 2022
Büszkék vagyunk diákjainkra
A ballagáskor, illetve tanév végén jutalmaztuk azokat a diákokat, akik kiemelkedő eredményt értek el tanulásban, sportban, a közösség építésében, vagy ezek közül több területen is.
2021/2022-es tanévben a ballagáson oktató testületi dicsértében részesült:
- Jó tanulmányi eredményéért
- Fejes Bence László 3/11.A
- Johanidesz Jácint Károly KK 13.D osztályos tanuló
- 4 éven keresztül nyújtott kimagasló tanulmányi eredményéért
- Csonka Ella 12.E osztályos tanuló
- Közösségi munkájáért és szorgalmáért
- Biber Márton KK 13.D osztályos tanuló
- Segítő tevékenységéért, közösségi munkájáért
- Fekete Marcell Patrik KK 13.D osztályos tanuló
Oktató testületi dicsértében részesült a tanévzáró ünnepélyen:
- Jó tanulmányi eredményéért és közösségi munkájáért
- Nagy Judit 11. E osztályos tanuló
- kitűnő tanulmányi eredményéért; kiemelkedő közösségi munkájáért, segítőkész, példamutató személyiségéért, szorgalmáért, versenyen elért eredményeiért, az iskola jó hírének öregbítéséért
- Clarke Alex 9. I osztályos tanuló
Igazgatói dicséretet kapott további 31 tanuló. Kollégiumvezetői dicséretben részesült iskolánk 4 diákja.
Céges tanévzáró
A Denso tanévzáróján jártunk4>
Már hagyomány, hogy a duális partnerünk, a Denso Kft a végzős tanulókat kis ünnepség keretében búcsúztatja. Az is hagyomány, hogy ezen részt veszünk. Fontos ez a kapcsolat a cégnek és iskolánknak is.

A legjobb hely a gyakorlat megszerzésére.

Ebből az alkalomból a diákok kis ajándékot és állásajánlatot is kaptak. Már csak a sikeres vizsgának szurkolunk.
Jutalmazottak
Büszkék vagyunk diákjainkra
A ballagáskor, illetve tanév végén jutalmaztuk azokat a diákokat, akik kiemelkedő eredményt értek el tanulásban, sport, a közösség építésében, vagy ezek közül több területen is.
2020/2021-es tanévben oktató testületi dicsértében és az iskola plakettjében részesült:
- Jó tanulmányi eredményéért és közösségi munkájáért
- Bozzay Barnabás Endre és
- Sümegh András Borisz 12. H osztályos tanuló
- 3 éven át tartó jeles tanulmányi eredményéért
- Kardos Ákos 3/11. B osztályos tanuló
Oktató testületi dicsértében részesült:
- A diákolimpián való eredményes részvételéért és tanulmányi eredményéért
- Csonka Ella és
- Bukovics Viktória 11. E osztályos tanuló
- A diákolimpián való eredményes részvételéért
- Kertész András Gábor és
- Menyhárt Bence 11. E osztályos tanuló
Igazgatói dicséretet kapott további 20 tanuló. Kollégiumvezetői dicséretben részesült iskolánk 6 diákja.
Öveges Plakett elismerés

Soron kívül adományoztunk Öveges Plakettet
A történet a Centrum előtti időben kezdődött, amikor egy székesfehérvári Pályaválasztási kiállításon Szabó Zoltán odalépett Végi József igazgatóhelyetteshez. Ebből alakult ki az Öveges iskola és a Denso Kft. duális szakképzési együttműködése.
Ez a kapcsolat a Veszprémi Szakképzési Centrum idejében szerződéses formát is öltött, kiteljesedett. Jelenleg mintegy 25 diák vesz részt a cég gyakorlati képzésén a vállalat telephelyén.
Most egy újabb állomásához érkezett az együttműködés. Nyugdíjba ment a kapcsolat kezdeményezője Szabó Zoltán, a Denso oktatási csoportjától.
Az iskola életében is jelentős az a tevékenység, amit Zoli “bácsi” végzett. Így most mi Öveges plakettel köszöntük meg munkáját.
“Ritka az, amikor úgy tudok a szakmai képzésről valakivel beszélni, hogy megértjük egymást, közös hullámhosszon vagyunk. Veletek az első pillanattól kezdve azt érzem.” – mondta, amikor ő is megköszönte a mi ténykedésünket.
Valamennyien elérzékenyültünk, amikor átadtuk az elismerést.
Köszönjük Zoli!
Tóth Lajos Péter, igazgató
és a vezetőség tagjai
Egészségnap 2019
2019. október 11-én „zöldség-gyümölcs” díszbe öltözött az iskola bejárata, az aula. Megtartottuk a 9. hagyományos, őszi Egészségnapunkat. A rengeteg szülői felajánlásnak köszönhetően nagyon sok ízt kóstolhattak meg a Gyerekek. Minden tanulónak jutott a finomságokból. Szorgos kezek, szülők, diákok, pedagógusok készítették együtt az ételeket, a díszítést. A szülői kreativitás igazán bőséges választási lehetőséget teremtett. Az Aulában falatozgató Gyerekek látványa a legszebb köszönet a felajánlásokért, a munkáért.
További képekért kattintson itt!
A kóstolót már évek óta az egészséges életmódhoz kapcsolódóan programok színesítik:
Ajándék partnerünktől
Duális képzési partnerünk a Harman Becker Kft. az oktatás támogatására keverőpultokat és hangfalakat ajándékozott az iskolának. Köszönjük a praktikus karácsonyi ajándékokat!
Támogatás a Harmantól
A iskolánk együttműködő gyakorlati oktatási partnere, a Harman Becker Kft., az intézményben folyó nyelvi képzés támogatására audio eszközöket ajándékozott a nyelvi munkaközösségnek. Köszönjük a támogatást!