‘Iskola’ kategória bejegyzései

22
feb

Kedves Szülők!

A 2012. február 8-án, a zord időjárás miatt elmaradt programokat

2012. február 29-én, szerdán

tarjuk meg.

  1. Szülői értekezlet 15 órától.
  2. A szülői munkaközösség tagjait kérjük, hogy 14 órától vegyenek részt az SZM ülésén, a könyvtárban. Tekintettel a megtárgyalandó témákra, minden tag megjelenésére feltétlenül számítunk.
  3. Fogadóórák:
  • 14 – 15 óráig a pedagógussal való előzetes egyeztetés alapján
  • 16 – 17 óráig a szokásos rend szerint
22
feb

Iskolánk ez év tavaszán, április 19-én rendezi meg az – immár hagyományossá vált – „Öveges” idegen nyelvi versenyt, angol és német nyelvből, a megye számos szakközépiskolájának részvételével. Bízunk abban, hogy idén legalább annyian (80-90 fő) részesei lehetnek e megmérettetésnek, mint az elmúlt években, hiszen a nem gimnáziumba járó tanulók számára nagyon kevés lehetőség van arra, hogy tudásukat összemérjék, illetve egy kis tapasztalatot szerezzenek a vizsgázással kapcsolatban. A diákok tulajdonképpen egy „kis érettségin” vesznek részt, melynek írásbeli és szóbeli fordulója a valódi érettségit mintázza.

A versenyt 2 kategóriában hirdetjük meg mindkét nyelvből, részben nyelvi előkészítősök, részben az általános tanterv szerint tanuló diákok számára.

Kategóriánként az első öt helyezettet díjazzuk. A fő díj értékes jutalom lesz, de úgy gondoljuk, hogy valamennyi résztvevő nyertesként fog távozni a nap végén.

Várjuk a megyei szakközépiskolák nevezését a kiküldött űrlapokon!

9
feb

Intézményünk a tanév helyi rendjében tervezettnek megfelelően 2012. február 10-én (pénteken) és február 13-án (hétfőn) tanítás nélküli munkanapot tart. Ennek megfelelően a diákoknak szünet lesz.
A csütörtöki hazautazás – a diákok jelzése szerint – Siófok irányában gondot okozhat a csütörtöki napon. A gond megoldására törekedünk.

Akik Siófok felé indulnak haza azoknak jelezzük, hogy a volán az iskola kérésére ma indítja azt a járatot Siófokig, amelyik Fgytp alsóról 13.50-kor indul (egyébként csak pénteki napokon).
Kérjük, hogy használjátok ki ezt a lehetőséget a hazautazásra!

11
jan

A végzősöknél erre a kérdésre a válasz magától értetődik. A törvény azonban az alacsonyabb évfolyamokra járóknak is lehetővé teszi, hogy egyes tárgyakból érettségit tegyenek. Élve a lehetőséggel sokan tesznek előrehozott érettségit.

Minden érettségizőnek és előrehozott érettségire készülőnek is tájékoztató a tudnivalókról az aulában 2012. január 18-án 13.15-től.

11
jan

Tájékoztató az aulában az intézményünkben végzős, érettségiző diákoknak, és az alattuk járó évfolyamnak, továbbá az érettségire épülő szakképzésben résztvevőknek.

Ez a 13.a, 14.a, 13.i, 12.i, 12.c, 12.f, 12.g, 11.c, 11.f, 11.g osztályokat érinti. A tájékoztatót a veszprémi, Pannon egyetem szakemberei 2012. január 18-án 12.00-kor kezdik meg. Ezt követően a tanulók megismerhetik az iskolánk szeptemberben induló képzéseit is.

11
jan

A 2011-12. évi tanév első félévének zárására 2012. január 13-án kerül sor. Az osztályozó értekezletet követően kerül kitöltésre a tanulók ellenőrző könyve az eredményekkel. Ezt az osztályfőnök január 20-ig adja ki a tanulóknak. Azon osztályok tanulói, akik a héten végig gyakorlaton vannak, a következő hétfőn kapják meg a félévi értesítőt.

Felhívjuk a kedves szülők figyelmét, hogy a félév zárását követően február 8-án szülői értekezletet és fogadó órát tartunk.

5
jan

Frissült a “Rendezvényeink” oldal!
Az oldalon megtekintheti a pénteki pályaválasztási rendezvényünk általunk tervezett, részletes programját!

A programot sikeresen lebonyolítottuk, ezért az oldal frissítésekor a rendezvény leírását töröltük! 2012.01.11.

29
dec

Az intézmény összes diákjának, dolgozójának, a kedves szülőnek és minden partnerünknek sikerekben gazdag, szeretetben eltöltött, boldog új esztendőt kívánunk!

Boldog Új Évet Kívánunk!

29
dec

Az utolsó napokban érkezett a hír az iskolánkhoz, hogy a támogató szervezet elfogadta a Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás (TISZK) ECVET TRUST programjának záróbeszámolóját.
A pályázat keretében a szakképzés fejlesztési programban intézményünkből 5 fő vett részt. A találkozók során a tanulók szakmai tapasztalatszerzéséhez keretrendszer kidolgozásával foglalkoztak a 6 országból együtt pályázó résztvevők. Az elfogadott záróbeszámolót

29
dec

Tisztelt érdeklődők!

Iskolánk 2012. január 6-án (pénteken) 10.00-tól tartja következő – ez évben utolsó – pályaválasztási tájékoztató napját. A rendezvényen szeretettel várjuk a képzéseink iránt érdeklődőket és a választásukban bizonytalankodókat.

A nap programja:

26
dec

Ha valaki még nem ismeri az iskolánk kép galériáját, annak jelezzük, hogy ilyen is van.

Azoknak, akik ismerik csak annyit:

Friss képek a galériában!

21
dec

Iskolánk tanulója, Nesó Attila Richárd 2011. 12. 19-n elhunyt.
Feladva az élet küzdelmét saját maga tett róla, hogy neki ne legyen folytatás.

Nekünk és a gyászoló rokonaknak, osztálytársaknak, barátoknak van továbblépés!

Akik szerették érzik, hogy Ricsi velünk van.

Nesó Attila Richárd - In memoriam!

Az elhunyt tanuló búcsúztatója 12. 28-án (szerdán), délután 3 órakor lesz a papkeszi katolikus kápolnában.

Köszönjük minden résztvevőnek, hogy Nesó Attila Richárd búcsúztatóján jelen volt és így köszönt el tőle.