Csipetke Nap az Övegesben

Az elmúlt egy-másfél év eseményei olyan helyzetbe hozták az iskolai közösségeket, ahol kiemelten fontos lett a kapcsolatok kialakítása, fenntartása, erősítése.

Hagyományosan minden év őszén megtartjuk a Csipetke Napot a 9. évfolyam tanulói részvételével. Ez jó lehetőséget ad az osztályoknak az ismerkedésre, kapcsolatok elmélyítésére a csapatversenyeken és az együttműködést igénylő feladatok megoldásán keresztül. Mindemellett végig jól szórakozunk.

Idén szeptember 30-án a délutáni órákban a 9.-esek osztályfőnökeik vezetésével az aulában gyűltek össze, hogy megmérettessenek. Játékos, mozgásos és gondolkodtató feladatokban gyűjthettek pontokat, amivel a tanárokból, nevelőkből és öregdiákból álló zsűri jutalmazta teljesítményüket.

Végül az 1/9.a osztály érte el a legmagasabb pontszámot, ezzel együtt a díszes tortát is megnyerték. A dobogós helyezettek is örülhettek a csokoládénak és a pizzautalványoknak.
A nap végére azonban minden osztály nyert, hiszen jó hangulat közepette erősíthették az osztályközösséget.

Kattints ide további képekért!

Kattints ide további képekért!

Pethő András