Egyelőre örökös a vándorserleg

Tavaly ősszel kaptunk kedves meghívást a balatonfüredi Szent Benedek iskolától, hogy egymás elleni labdarúgó mérkőzéssel avassuk fel új kispályás létesítményüket

A remek hangulatú összecsapás, majd az azt követő közös pörköltes, tortás buli után abban egyeztünk meg, hogy legyen folytatás.
Ennek megfelelően április 8-ra szólt a mi meghívónk. A programot hosszas szervezés előzte meg, melyben a kollégium nevelői lelkesen vettek részt, illetve a lebonyolításban (szendvics készítés, terítés, csapat kísérés, időmérés, pom-pom lány csapat bemutató) is mindenki vállalt kisebb-nagyobb szerepet.
A fürediek menetrend szerinti buszjárattal és három kísérő tanárral érkeztek, majd a FAK sportpályáján kapott öltözőben vették fel sportszereléseiket. A mérkőzést a leány kollégium pom-pom tánca vezette be, a rövid, de remek előadást a hölgyek a szünetben is megismételték, vastapsra ragadtatva a publikumot.DSCN9998
A meccs kezdetére a több hónapos szárazság után leszakadt az ég is, az önkormányzattól megkapott pálya ugyan csúszóssá vált, de ez pillanatra sem zavarta a résztvevőket a látványos küzdelemben. Arra persze mindenki vigyázott, hogy sérülést ne szenvedjen, így a megszokottnál kicsit óvatosabb iramban vezették a támadásokat a csapatok.
DSCN0060
A fürediek az elején három gólos előnyt szereztek, melyet a házigazdák (Pongrácz Martin, Fülöp Máté, Molnár Bence, Tóth Levente, Király Patrik, Varga József, Mózes Krisztián, Bátai Fabríció, Szombathelyi Patrik, Cseke Balázs) nagy harcban kiegyenlítettek, ám ez olyan sokat kivett belőlük, hogy a folytatásban ugyan rengeteg helyzetet kihagytak, de gólnak már csak a vendégek örülhettek.

A srácok remekül érezték magukat a pályán, amit jelez, hogy az első összecsapást, azonnal követte a pillanatnyi megegyezés alapján a következő. Ebben 4:3-ra vezettünk, amikor az újabb égi áldás (és persze a fáradtság is) leparancsolta a résztvevőket a küzdőtérről.
DSCN9957
Szurkolók és játékosok a kollégiumba vonultak, ahol a klubban svédasztalos fogadás várta a szereplőket. Szendvicsek, sütemények, üdítők gazdag kínálatára csaptak le a fáradt harcosok és folyamatosan fogyott a készlet, tálcán nem maradt étel, miközben vidáman idézték fel a pályán történteket a fiatalok.
Az utolsó falatokat követően Dózsa Éva kollégium vezetőnő adta át ismét a füredieknek a vándor serleget, amely így egyelőre még az örökös jelzőt (az első mérkőzésen, Füreden is ők nyertek) jobban megérdemli, de az övegesesek nagyon fogadkoztak, hogy majd jövő ősszel.
Lesz tehát folytatás, a minitorna hagyományos esemény lesz a két tanintézet életében. Sőt, egyéb sportágak is szóba jöttek, vagyis a közös sportnap programja még bővülhet is. Dózsa tanárnő külön köszöntötte a vendégektől érkezett Tibort, aki mindenki megelégedésére fújta a sípot a meccsen.
A gyors és hivatalos eredményhirdetést követően a két iskola diákjai kihasználták klubunk lehetőségeit: dartsban, csocsóban és asztaliteniszben folytatódtak a párharcok, miközben a nevelők eszmét, illetve tapasztalatokat cseréltek.

Novothny Ottó, felkészítő tanár

DSCN9985
DSCN9852