Fényírás és zsákban labda

Balatonfűzfő. Mikulás napján a sötétedést várták a csapatok az Öveges iskola kollégiumában. Lányok és fiúk csoportokban beszélgettek a várható feladatokról, majd öt perces időkülönbséggel nekivágtak a kalandnak. Minden csoport kapott egy térképet és egy lapot, ahol a négy állomáson elért eredményeiket jegyezték fel a kollégiumi nevelő tanárok.
A program a templom mögötti haranglábnál kezdődött, ahol egy Mikulás sapkát kellett megtalálni a fák, bokrok között. A telefonok lámpái cikáztak a sötétben, hol felkúsztak a fák törzsén, hol az avart pásztázták. Persze előbb-utóbb minden csapat megörülhetett a piros fejfedő látványának.
miku 1_(Nagy)
A következő helyszínen karácsonyi és ünnepi dalokat, verseket kellett énekelni, szavalni. Ezúttal a mennyiség volt a lényeg, minden előadott mű egy pontot ért. Aztán a fényírás tette próbára a résztvevőket. A csapatok egyik tagja csillagszóróval rajzolt betűket az éjszakába, míg a többiek próbálták kiolvasni az így összeállított szavakat.
Végül a negyedik helyszínen zsákba kötött labdát kellett körbe állva meghatározott időn belül minél többször passzolgatni.
A kollégisták vidáman értek vissza az épületbe, ahol szaloncukorral és finom, forró teával várták őket a szervezők. Majd gyors számolgatás után a végeredmény is kialakult és a legjobbak extra csokoládéval vonulhattak vissza a szobáikba.
miku2_(Nagy)
A Mikulás napi kalandnap élményeit aztán este élték újra a diákok, a nyolc elrajtoló közösségben csaknem a kollégiumban lakók fele, míg a nevelők teljes létszámmal vettek részt a különleges és emlékezetes programon.