A képzés feladata, hogy lehetőséget nyújtson az elektrotechnika-elektronika szakmacsoport közös szakmai gyakorlati és elméleti alapismereteinek elsajátítására, a készségek és képességek fejlesztésére, az érettségire való felkészülésre, a pályaválasztási döntés, illetve a szakirányú felsőfokú továbbtanulás előkészítésére, valamint az érettségi utáni szakképzés megalapozására.
A hagyományos közismereti tárgyak mellett szakmai előkészítő, majd alapozó képzés folyik. Ennek során kialakul a elektronikai szakterületet megalapozó műszaki szemlélet, fejlődik a tanulók kreativitása, logikus gondolkodása, célirányos műszaki feladatmegoldó képessége.
Célunk, hogy felkeltsük a tanulók érdeklődését a szakterület iránt, illetve megmutassuk számukra annak gazdasági jelentőségét, és megismertessük fejlődési tendenciáit.
Fejleszteni kívánjuk a problémamegoldó készséget, a műszaki életben szükséges pontosságot és tervszerűséget, illetve szeretnénk felébreszteni a diákokban a műszaki tudás gyarapításának igényét.
A szakmai előkészítés során az első két évben általános elektronikai ismereteket tanulnak.
A további előkészítő és alapozó oktatás folyamán a tanulók az alapfogalmakon túl megismerik az egyen és váltóáramú hálózatok, villamos gépek, analóg és digitális alapáramkörök jellemzőit.
Elsajátítják a mérőműszerek kezelését. Áramkörök építésén, hibakeresési példákon keresztül gyakorlati jártasságot szereznek elektronikai feladatok végrehajtásában.
A diákok tanulmányaik során ECDL vizsgát tehetnek.




RSS