Kezdőlap > Iskola > Iskolatörténet
Iskolatörténet

“Beszéld el nekem a múltat, s megismerem belőle a jövőt!” (Konfucius)

Történetünkről röviden

A dicső múlt

1921-ben jegyezték be a budapesti törvényszéknél a Magyar Lőporgyárüzemi Rt. megalakulását. Litér és Vörösberény szomszédságában 1922-től elkezdődött az építkezés, amelynek során az üzemi javítási feladatok ellátására központi karbantartó műhelyt hoztak létre. Itt alkalmaztak először inasokat 1926-tól, akik csak gyakorlati oktatásban részesültek.

segedlevel

Egy segédlevél 1931-ből

1931-től már elméleti képzés is folyt.

1936-ban pedig már 30 tanuló képzését végezték egyszerre, s így a vonatkozó törvények szerint lehetőség nyílt egy tanonciskola létrehozására.
Fémipari Szakirányú Iparostanonc-iskola néven ez volt oktatási intézményünk elődje.

1940-ben a gyár területén gyakorló tanműhelyt alakítottak ki, a lakótelepen pedig tanoncotthont létesítettek. A háború miatt 1944 végétől 1946-ig szünetelt a tanítás, de azután ismét folytatódott a képzés.

A Munkaerő-tartalékok Hivatala (MTH) 294. sz. Iparitanuló Iskolája nevet 1950-ben kapta az iskola. Ekkor még a tanműhely és a tanulóotthon külön irányítás alá tartozott.

A Munkaerő-tartalékok Hivatala (MTH) 303. sz. Iparitanuló Intézet nevet az 1952/53-as tanévtől vette fel, amikor egyesítették a három intézményt.

A Munkaügyi Minisztérium (MüM) 303. sz. Iparitanuló Intézete néven 1957-től szerepelt az iskola. A tanulók létszáma ekkor már több mint 300 fő volt.

A fejlődés korszaka

iskolaepulet

Az iskolaépület 1969-ben

A tanulók száma 1964 és 1966 között volt a legmagasabb, ekkor 1000-nél valamivel több diák tanult itt.
Az új iskolaépület – a mai főépület – építését 1966-ban kezdték meg, részben a Nitrokémia Ipartelepek segítségével, hiszen az innen kikerült tanulók többségét ők alkalmazták.

303. sz. Jókai Mór Ipari Szakmunkásképző Intézet névre 1967-ben változott az intézmény elnevezése.