Övegeses diákok táncbemutatója | VSZC Öveges SZSZK, Balatonfűzfő

Övegeses diákok táncbemutatója

A VSZC Öveges Szakgimnáziuma kollégiumának Tánc-szakköre szerdán (június 06-án) este tartotta év végi táncbemutatóját a gyártelepi Művelődés Központ színpadán

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Marton Béla polgármester úr is, szülők is eljöttek, az Öböl televízió pedig felvételt készített a műsorról. A gyerekek önként szerveződve többfajta táncstílust vittek színpadra, egy rövid szerelmi történetbe ágyazva. Saját életérzéseiket jelenítették meg előre megírt forgatókönyv alapján.
Az egyik főszereplő Molnár Bence 9.i osztályos tanuló köszöntötte a közönséget, bevezetőjében így fogalmazott: „Elválás és egymásra találás – amikor magunk sem tudjuk milyen nyúlfarknyi sokszor a boldogság, és azt, amire vágyunk alig tudjuk megfogalmazni. Hisz annyi hatás ér minket! – Vele, vagy nélküle? – mindannyiunknak ismerős lehet ez az érzés ebben az életkorban. Mi mégis azt mondjuk és megpróbáljuk táncban érzékeltetni, hogy így együtt szép az egész, nagy élmény megtapasztalni, és kár lenne kihagyni az életünkből!”
A közönség, a kollégista társak tapsvihara és tetszésnyilvánítása is jelezte a táncbemutató sikerét, a szereplők felkészültségét. A próbák hosszú sora, a közös munka, közös élmények nagyon jó, összetartó, egymást segítő és egymásért tenni tudó közösséget kovácsolt.

Köszönet érte minden gyerek szereplőnek, és minden felnőttnek aki segítette, hogy megvalósuljon!

Kövécsné T. Dóra
nevelőtanár