Szakképző iskolai képzés

SZAKKÉPZŐ ISKOLAI KÉPZÉS – 8. osztály után kezdődő – 3 év

OM azonosító: 203066/004

A szakképzésben résztvevő tanulók a képzési idő kb. 1/3 részében közismereti, 2/3 részében szakmai elméleti és gyakorlati ismereteket szereznek. A gyakorlati képzés az első tanévben az iskola tanműhelyében zajlik. A második és harmadik tanévben a tanulók gazdasági társaságoknál és vállalkozóknál folytatják gyakorlati képzésüket, míg a közismereti és a szakmai elméleti képzést továbbra is az iskolában kapják meg.

A tanulók tanulmányi eredményüktől függően ösztöndíjban részesülnek az iskolában és a gyakorlati képzőhelyen egyaránt.

A felvétel feltétele: befejezett 8. osztály, valamint egészségügyi alkalmasság.

A képzésben diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás tanulók jelentkezését is várjuk.

Szakmai képzések, végzettségek

5341 – Kishajóépítő és karbantartó – 3 év
Duális képzés a Wia Elektromos Yachtok támogatásával
eon

Feladata végzése közben megismerkedik a hajótípusokkal, hajózási módszerekkel, a hajók építési anyagaival, a hagyományos és a modern építési technikákkal, egyedi és sorozatgyártással, valamint e mellet a hajók karbantartásával, felújításával, téli tárolásával és a kapcsolódó gazdasági teendőkkel.

5351 – Központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő – 3 év
Duális képzés az EON támogatásával
eon

Feladata épületek gáz, víz, szennyvíz, szellőzés hálózatának kiépítése, tisztítása, karbantartása, javítása, a szerelvények beépítése. Ehhez a tanulók elsajátítják a hagyományos mellett az új, korszerű réz és műanyag csöves szereléstechnológiák különböző eljárásait.

5361 – Elektronikai műszerész – 3 év
Duális képzés a Vesz-Mont 2000 Kft-vel együttműködve
eon

Feladata az elektromos, elektronikus, távközlési és ügyvitel-technikai berendezések és műszerek bemérése, javítása és karbantartása. Képes a hibákat megkeresni és megszüntetni. Összeszereli és beállítja az elektronikai berendezéseket. Vezeték- és vezérlőrendszereket telepít

5371 – Villanyszerelő – 3 év
Duális képzés az EON támogatásával
eon

A villanyszerelő feladata épületek erősáramú és gyengeáramú áramköreinek kivitelezése, a kisfeszültségű villamos berendezések, készülékek, a hozzá tartozó vezérlések és szabályozások telepítése, üzembe helyezése, javítása, mérési, ellenőrzési, beállítási munkák elvégzése.