Reacti-VET

react_01

Reacti-VET az Erasmus plus által támogatott projekt

A szakképzőiskoláknak folyamatosan meg kell felelniük két különböző elvárásnak: hagyományaikhoz híven megbízható, stabil tudást kell biztosítaniuk a meghatározó piaci és társadalmi szereplők elvárásainak megfelelően, valamint olyan képességeket és kompetenciákat kell átadniuk a tanulóknak, melyek igazodnak az új és folyamatosan változó elvárásokhoz. Ezt nem könnyű teljesíteni.
Kiemelten fontos, hogy a tanmenet adta keretek között a gyakorlati feladatok minél szélesebb körét a diákok, a szülők, a tanári kar, de legfőképpen a szakképzett munkaerő hiányával szembesülő munkáltatók bevonásával töltsük fel valódi feladatokkal.
Ez a projekt ebben a témában jött létre. A pályázathoz készül rövid összefoglalót Itt olvashatja el.

A projekt központi honlapján további információkhoz juthat.

Az első projekttalálkozón kollégáink is részt vettek Budapesten, helyileg a Számlak Szalézi Szakgimnáziumban. Képek itt.
A második találkozóra Tallinnban, az észt partner a BCS Kolitus telephelyén került sor. Képek az Öveges képtárban.
EU flag-Erasmus+_vect_POS