Ünnepélyes tanévnyitó

A szeptember 1-én tartott ünnepségen Tóth Lajos Péter igazgató  beszédében kiemelte a diákok és tanárok összefogásának jelentőségét, a közös célok érdekében. Ilyen fontos cél  ebben a tanévben, a lemorzsolódás csökkentése.

“Kérem, hogy úgy gondoljatok a most tanult szakmátokra, hogy ez nem is olyan sokára a munkátok lesz, a saját lábatokra állást, a megélhetést fogja biztosítani. Hamarosan a saját kenyereteket fogjátok enni.
A kenyér amúgy is minden szempontból az összefogás, együtt munkálkodás jelképe. Összekapcsolódik benne a szántóvető, a molnár, a pék munkája. Ezt erősíti például a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem jótékonysági kezdeményezés, amelyre a gazdáktól idén is sok felajánlás érkezett. A búzaszemek nagy átalakuláson mennek keresztül, amíg kenyér lesz belőlük. Mi is azért gyúrunk titeket, hogy kisebb nagyobb közösségeket alakítsunk ki belőletek és kellő tudásotok legyen, amikor elhagyjátok az iskolát és később saját családotoknak tudjatok kenyeret az asztalra tenni.”